Népi engedetlenség hitelesítés nélkül, de az alkotmányos követelmények szerint

„Az OVB és a Kúria megtagadta a hitelesítést, megsértve az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének d./ pontját.

Az aláírásgyűjtő ív az alkotmányos követelményeknek megfelelő, amint azt Országgyűlés Alkotmányügyi bizottságának elnöke (Salamon László) is elismerte.”

Az aláírásgyűjtés így nem népszavazást készít elő, hanem jelentősége annál sokkal nagyobb: az erőszakos hatalomgyakorlással szembeni, törvényes úton történő ellentmondási és ellenállási jogunk érvényesítése, az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése szerint.

Ez az igazi népi engedetlenség.

Célja miatt próbaköve is annak, hogy ki az, aki kiáll Magyarország szabadságának visszaszerzéséért.

Ezért együttműködésre szólítom fel mindazokat, akik

az aláírásgyűjtéssel hitet tesznek a magyarság legnagyobb ősi értéke, a szabadság mellett.

Az Aláírásgyűjtő ívek:

Letöltési cím: https://nemzetiegyseg.com/AlairasgyujtoivEUnh.pdf

Letöltési cím: https://nemzetiegyseg.com/AlairasgyujtoivIMFnh.pdf

Letöltési cím: https://nemzetiegyseg.com/AlairasgyujtoivNATOnh.pdf

A népi elégedetlenség célja: a szabad Magyarország megteremtése. Hogyan kell ennek megtörténnie?

Ősi hagyományaink XXI. századi alkalmazásával, vagyis a Szent Korona Értékrend szerint.

Mától ezt ismertetem. A mai bevezető rész a népszavazás kezdeményezésre utal.

_____________________________________________________

Szent Korona Értékrend Akadémia

második fokozat (gyakorlati alkalmazás)

munkaanyaga

Bevezető

„Én úgy látom, hogy Árpád feledése – a magyar halál.  Ezeréves szolgaságunk utolsó, sovány bére a „művelt nyugat” kegyelem döfése. 

Ébredjünk végre rá, hogy

a közénk furakodott magyarul beszélő idegenek akarják velünk elfeledtetni Árpád dicsőségét és szent hagyatékát, mert ők nagyon jól tudják, hogy a Magyarság karizmájának ereje legyőzhetetlen egységbe tömöríti a Nemzetet.

Ne várjunk hát tovább.  Fordítsunk egyet a sorsunk kerekén és térjünk vissza Nagy Árpádhoz. Az ő emléke majd össze fog minket éppen úgy, miként ő egybe tartotta a magyar erőt, a magyar tudást és a magyar igazságot és legyőzte az ellene egyesül európai erőt.

Árpáddal mi is diadalmaskodunk, mert a hagyományoknak vallásos kegyelettel való ápolása legyőzhetetlen erőt ad a népnek. A Szent Hagyományok feledése, sárba tiprása viszont annak a népnek

önmaga felett kimondott halálos ítélete, amelyik hagyományaival ezt teszi, hiszen akinek nincs gyökere – annak jövője sincs.

Hát válasszatok Magyar Testvérek.

A Feltámadás Fénye és a halál ítélete áll előtettek. Amit megragadtok és magatokévá tesztek – az lesz a Tiétek. 

Én könyörgök a Magyarok Istenéhez azért, hogy segítsen minket nagy kegyelmével, hogy ismét beállhassunk a Fénybe.

Boldog Asszonyunk és Jézus Urunk segedelme legyen velünk. 

(Badiny Jós Ferenc: Az Istenes Honfoglalók - https://www.magtudin.org/Istenes.htm#_ftn10)

Badiny Jós Ferenc 1986-os gondolatai tökéletesen meghatározzák a Szent Korona Értékrend szerinti összehangolt munka célját:

a Feltámadás Fényét választva kivédeni a „művelt nyugat” kegyelem döfését, Árpád apánk tiszta kereszténységének hagyományként követésével.

A „művelt nyugat” válságba vezette a világot, helytartói megosztással, félrevezetéssel, a tájékoztatási monopólium segítésével tartják fenn hatalmukat itthon és világszerte.

Egyre több kérdés fogalmazódik meg az emberekben, életfeltételeik beszűkülését tapasztalva. Miért kell olyan terheket vállalni, amelyek nem a mi érdekeinket szolgálják? Miért kell nekünk kirekesztettnek lennünk saját országunkban? Miért kell magyar vért és életet áldozni azért, hogy mások gazdasági és politikai hatalmat szerezzenek számukra is idegen országokban?

A helytartók figyelemeltereléssel válaszolnak. Úgy tesznek, mintha nem közös megegyezéssel adták volna el Magyarország és a magyar emberek szabadságát. Úgy tesznek, mintha a nemzetközi szerződések aláírásakor nem látták volna előre annak következményeit.

És a megosztottság tényleges értelmét is látjuk akkor, amikor azok, akik közös megegyezéssel megosztották a társadalmat, most egymásra mutogatnak – miközben érdekeik azonosak -, hogy önmaguk felelősségéről eltereljék a figyelmet.

Óvatosan felvetődik a közszereplők megnyilvánulásaiban és a hivatalos médiában a birodalmi tagságunk hátrányainak általános említése, de amikor jól felfogott önvédelemként megfogalmazzuk a birodalomból kiválás jogszerű lépéseit, akkor minden közszereplő és média hallgat, követve azt az aranyszabályt, hogy amiről nem beszélünk, az nincs.

A hatalom célja az, hogy leplezze, a ténylegesnél kisebb hatásúnak állítsa be a birodalom erkölcsi bukása által kiváltott gazdasági válságot és társadalmi feszültséget, ehhez használja fel a mindannyiunk pénzéből fenntartott médiát, és a bérmagyarokat.

Ezzel mindannyiunkat saját kivégzésük társtetteseivé akarnak tenni.

A magyarországinál sokkal súlyosabb a nemzetközi figyelemelterelés, amely nemcsak Európa, hanem a világ békéje súlyos veszélyeztetésének leplezésére szolgál. Ez pedig nem kisebb, mint a III. világháború kirobbantásának potenciális lehetősége.

Iránban nem tudott a birodalom olyan belső ellenállást szítani a számára ellenséges rendszer megbuktatására, mint pl. Líbiában (legfeljebb néhány atomtudós meggyilkolását érte el), ezért az irakihoz hasonló koholt vádakkal akarja igazolni egy támadás jogszerűségét. Ezek a koholt vádak részben az irakihoz hasonlóak: a tömegpusztító fegyver birtoklásának vádja[1]. A másik része viszont az eddigi terrortámadások indoklásához képest új: az Izraelt fenyegető újabb holokauszt rémképe[2]

Amikor a válság gazdasági és biztonságpolitikai hatásainak megszűntetését követeljük, akkor jogállamiságra, demokráciára hivatkoznak azok, akik jogállamiságon a diktatúra szabályrendszerét, demokrácián a kiválasztottak kirekesztettek fölött gyakorolt korlátlan elnyomását értik.

A gépezet, amely nem természetes úton, hanem egy természetellenesen felépülő mesterséges kultúra – a nyugati civilizáció – eredményeként jött létre, szerkezeti hibákat rejt magában. Ezek jelentik azt a lehetőséget, amit fel tudunk használni arra, hogy a birodalmi függőségünk ellen a „jogállamiság” és a „demokrácia” szabályai szerint lépni tudjunk.

A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény 8. cikke[3] lehetővé teszi népszavazás kiírását. A népszavazás köréből a (3) bekezdés d) pontja kizárja a „nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről” szóló tárgykört, de a nemzetközi szerződésből eredő jogok gyakorlását nem. Így marad kritériumként az, hogy a népszavazás tárgya „az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés”, a nemzetközi szerződések pedig ebbe a jogkörbe tartoznak[4].

A birodalom mindhárom szervezetének (amelynek tagjai vagyunk) alapszerződése jogként határozza meg bármely tagország számára a kilépés lehetőségét (EU[5], IMF[6], NATO[7]), tehát ezeknek a jogoknak a gyakorlása a jogállamiság részét alkotják.

Mivel a 2012. 02. 09-én az OVB-hez hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő lapok egyike sem a kilépést kezdeményezi az EU-ból, az IMF-ből, a NATO-ból (tehát nem a kötelezettségek teljesítését érint), hanem ezen szervezetek alapszabályában szereplő jog gyakorlására vonatkozik, és történetesen azt indítványozza, hogy a választók szabad akaratukból döntsenek arról, hogy ezen szervezetek tagjai akarnak-e maradni.

Ez nem jogértelmezési kérdés, mert a jogszabályok szövegéből egyértelműen ered.  

A NATO-val kapcsolatosan lehet egyedül jogértelmezést felvetni, a „szerződés életbelépését” illetően. Egyik lehetséges jogértelmezés sem zárja ki a népszavazás kiírását, tekintettel arra, hogy a belépésünk több mint tíz évvel ezelőtt történt.

A Lisszaboni Szerződés[8] és a 2012. 01. 01-én hatályba lépett rendelet)[9] pedig egyértelműen lehetőséget arra, hogy európai polgári kezdeményezéssel a föderatív (tehát összeolvasztó, integráló) Európai Unió konföderatív (összehangoló, koordináló) Európai Államszövetséggé alakuljon át. A feladat- és hatáskör vonatkozásában az Európai Bizottságról a Lisszaboni Szerződés ugyanúgy rendelkezik, mint az Országgyűlésről az Alaptörvény, tehát értelmezési vita érdemben itt sem lehetséges.