Miért fontos érteni a mátrix-elméletet? II. rész

Miért fontos érteni a mátrix-elméletet? II. rész

 

A francia és görög események remélem mindenki számára egyértelművé tették: a piacgazdaság megbukott[1].

Megbukott az a szemlélet, hogy aki gazdag, annak még gazdagabbnak kell lennie, azon az áron is, hogy a szegények az éhhalál szélére kerülnek.

Megbukott az a szemlélet, hogy termelni kell, ezzel befektetéseket ösztönözni, a termékeket pedig kereskedelmi monopóliumokon keresztül rá kell kényszeríteni az emberekre, akár kell nekik, akár nem, akár a javukat szolgálja, akár nem.

Megbukott az a szemlélet, hogy az embereket tömegestől lehet terelni megsemmisülésük felé.

A megbukott szemlélet helyére annak ellentéte kell, hogy lépjen: a kínálat által manipulált kereslet helyére az igény és a lehetőség összhangja.

 

Vagyis megbukott a samuelseni mátrix-elmélet.

A magyarság önvédelmi kötelessége mintát adni a természetes, Szent Korona Értékrend által közvetített társadalomszervezéssel, azaz hagyományaink, vagyis az ősi civilizáció szerinti mátrix-elmélet gyakorlati alkalmazásával.

 

Videoüzenetem remélem eljuttatja mindenkihez a tett felelősségét.

 



[1] Rasszisták is bejutottak a görög parlamentbe

2012. május 06., vasárnap, 18:50 • Utolsó frissítés: 2012. május 06., vasárnap, 21:29
Szerző: MTI

http://hvg.hu/vilag/20120506_gorog_valasztasok_poll

A vasárnapi görögországi parlamenti választások legelső részeredményei alapján veszélybe került a takarékossági reformprogram végrehajtása a súlyos adósságokkal küzdő országban.

a takarékossági program mellett álló mindkét nagy párt, a konzervatív Új Demokrácia és a szocialista PASZOK (Pánhellén Szocialista Mozgalom) drámai módon visszaesett a választásokon. Bejutott viszont a törvényhozásba a neonáci Arany Hajnal nevű rasszista, idegengyűlölő párt is, amely egy csapásra a szavazatok 6-8 százalékát szerezte meg.

 

Sarkozy megbukott, Francois Hollande az új francia elnök

2012. május 06., vasárnap, 20:36 • Utolsó frissítés: 14 órája

Szerző: MTI / hvg.hu

http://hvg.hu/vilag/20120506_hollande_sarkozy_elnok

Francois Hollande szocialista politikus nyerte a francia elnökválasztást a francia televíziók szerint. Ezzel 17 év után tér vissza a francia baloldal a hatalomba.

A 2007-ben elsöprő győzelemmel megválasztott Nicolas Sarkozy öt év alatt minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnökévé vált. Az 57 éves politikus vasárnap este harminc éves politikai karrierje legnagyobb vereségét szenvedte el. "Ez óriási kudarc egy kormányzati tapasztalatokkal nem rendelkező jelölttel szemben"

Hollande-nak a rekordméreteket öltő, több mint tíz százalékos munkanélküliség, a deficit és az államadósság lefaragása lesz a legfőbb feladata, valamint kezelnie kell a franciáknak a Brüsszel által megkívánt strukturális reformokkal és megszorításokkal szembeni, egyre növekedő elégedetlenségét is. Hollande már korábban jelezte, első útja Berlinbe vezet annak érdekében, hogy meggyőzze a német kancellárt a márciusban elfogadott európai stabilitási paktum módosításáról.

Az általa hangoztatott "normalitás" valójában visszalépés a korábbi államfőknek, Jacques Chiracnak vagy Francois Mitterrand-nak a Sarkozyéhoz képest konzervatívabb stílusa felé.

 

Esnek a tőzsdék, mélyponton az euró

Index, MTI 2012. május 7., hétfő 07:28

http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/05/07/esnek_a_tozsdek_melyponton_az_euro/

A piacoknak rossz hír lehet, hogy Görögországban végül úgy tűnik, nem lesz elegendő mandátuma az eddig kormányzó Új Demokrácia-PASZOK nagykoalíciónak, márpedig a többi párt mind elutasítja azokat a megszorításokat, amikhez az EU és az IMF a mentőcsomag további részleteinek kifizetését kötötte - ezzel pedig ismét megugrott a görög csőd veszélye.

Franciaországban a szocialista Francois Hollande győzelme azért kelthet bizonytalanságot, mert az új elnök többször jelezte, hogy újra akarja tárgyalni az európai stabilitási paktumot, amit márciusban hosszas egyeztetés után sikerült elfogadtatni, és szigorú szabályokkal segített volna elkerülni a mostanihoz hasonló adósságválság kialakulását.

 

Felmerült a görög csőd rémképe

2012. 5. 7. 13:53 - Szerző: Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/felmerult-a-gorog-csod-remkepe-374548

A görög lakosság megelégelte a költségvetési megszorításokat, ezért nem szavazott bizalmat a megtakarítás ösztönzését szorgalmazó pártoknak. Az is kiderült, hogy vége a Sarkozy-Merkel paktumnak, miután Francois Hollande nyerte az elnökválasztást. Nagy volatilitás után délutánra némileg megnyugodtak a piacok.

Görögország kilépése az euróövezetből katasztrofális lenne, és nem csak a görögök számára – mondta hétfőn az eurózóna ideiglenes mentőalapjának vezére.

Görögországban talán a legrosszabb végkimenetel következett be – mondta Lutz Karpowitz a Reuters hírügynökségnek. A Commerzbank elemzője szerint úgy látszik lehetetlen olyan kormányzatot találni, amely támogatná a megszorításokat.

A Merkel–Sarkozy tandem már a múlté, kommentálta az eseményeket Karsai Péter. A francia választás utáni kérdőjelek mellett komoly gondot jelenthet a görög referendumon kialakult patthelyzet. A helléneknél ugyanis veszélyben van az eddigi megszorító politikát támogató mérsékeltebb pártok többsége, miután a radikális pártok előretörtek – vélte a Commerzbank közgazdásza.

 

Frattini: Sarkozy egyik legnagyobb hibája a német vonal követése volt

2012. 5. 7. 16:12 - Szerző: Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/frattini-sarkozy-egyik-legnagyobb-hibaja-a-nemet-vonal-kovetese-volt-374562

Az Európai Bizottság egykori alelnöke szerint eljött az idő, hogy Európa változtasson az eddig követett válságkezelési stratégián, és a fiskális paktum mellett a növekedés elősegítésére is fókuszáljon. Franco Frattini egyben kiemelte azt is, szerinte tragédia lenne, ha Görögország esetleg távozna az eurózónából.

 

Hollande szerint új időszámítás kezdődik

2012. 5. 7. 11:18 - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/hollande-szerint-uj-idoszamitas-kezdodik-video-374532

Francois Hollande szocialista jelölt lett a Franciaország új elnöke.

A francia elnökválasztás második fordulójában 51,67 százalékot szerző Hollande hívei a párizsi Bastille téren, a francia baloldal hagyományos gyülekezőhelyén ünnepelték a diadalt.

Hollande szerint május 6. egy új időszámítás kezdete és az új elnök ígérete szerint véget vet az ország megosztottságának.

 

Megroggyant az euró a francia és a görög választási eredményektől

2012. május 07., hétfő, 05:02

http://hvg.hu/gazdasag/20120507_europa_valasztasok_euro#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2012_05_07&utm_content=normal

Franciaországban a szocialista Francois Hollande nyerte meg az elnökválasztást vasárnap a konzervatív Nicolas Sarkozyvel szemben, s azonnal az európai politika újratájolását ígérte.

Görögországban is megelégelték a választók a nemzetközi hitelezők nyomására két éve megkezdett és azóta is folyamatos nadrágszíjmeghúzó politikát, s a felelősnek tartott két nagy pártot keményen megbüntették szavazataikkal.

A NAB szerint a görögországi parlamenti választások eredménye még több instabilitást okozhat. Úgy tűnik, hogy nincs egyértelmű nyertese a választásnak, de lesznek a gazdasági megszorító politikával járó reformok lecsillapítását célzó felhívások. Ennek negatív következményei lesznek az euróra nézve, ha Németország ugyanakkor tartja magát szigorú álláspontjához.

 

Patthelyzet: nem tud koalíciót összehozni a győztes görög párt

2012. május 07., hétfő, 20:14 Szerző: MTI

http://hvg.hu/vilag/20120507_gorog_koalicio_patthelyzet

Nem képes koalíciós kormány alakítására a vasárnapi görögországi választásokon legtöbb szavazatot szerzett konzervatív Új Demokrácia - közölte hétfőn Antonisz Szamarasz, az államfő által a kormányalakítással megbízott párt vezetője.

"Mindent megtettünk, amit tudtunk. Lehetetlen volt (koalíciót alakítani)" - mondta a pártvezér, visszaadva a kormányalakítási megbízást Karolosz Papuliasz köztársasági elnöknek.

A konzervatívok koalíciós kudarcát követően a választásokon második helyen végzett Sziriza (Radikális Baloldal) pártra száll a kormányalakítás feladata.

 

Merkel élete legnagyobb belpolitikai harcára készülhet

2012. 5. 7. 05:00 - Szerző: Fóris György, a Bruxinfo EU-szakértője

http://www.vg.hu/velemeny/elemzes/merkel-elete-legnagyobb-belpolitikai-harcara-keszulhet-374499

Úgy tűnik, Angela Merkel német kancellár nem kerülheti el, hogy az általa vártnál hamarabb napirendre tűzzék az eurókötvények ügyét, ami alighanem pályafutása legnehezebb belpolitikai harcát hozza majd. De az erősödő nyomás a növekedés támogatásáért szükségszerűen ide fog vezetni.

Az eurókötvény az utolsó igazán nagy tabu, amelyet a német kancellár (de nem a pénzügyminisztere) eddig kategorikusan kizárt a lehetséges forgatókönyvek közül. Kizárta, mert tudja, hogy a mai német alkotmány alapján a német alkotmánybíróság ezt bizonyosan elmeszelné, és akkor nem lenne más választása, mint népszavazást kiírni az elfogadására. Amire háború óta nem volt példa német honban, ráadásul egy alapvetően szkeptikus német közvéleményt kellene megdolgozni hozzá. Merkel politikai ösztöne azt sugallta, hogy ameddig lehet, ezt inkább kerülni kell. Csakhogy a jelek szerint sokkal tovább most már nem lehet. A „növekedési paktum” hólabda lehet, a lavinából kötvény, a végső eredmény pedig frontális német szembesülés azzal az alapkérdéssel, hogy mit akarnak kezdeni az európai integráció jövőjével. Ez mindenképpen kockázatos, de a jelek szerint a hólabda már nem tartható vissza sokáig.

 

Földcsuszamlás az EU-ban

2012. 5. 8. 05:00 - Szerző: VG

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/foldcsuszamlas-az-eu-ban-374627

Felpuhulhat a fiskális paktum és borulhat a túlzott megszorítások politikája – ez lehet a hétvégi francia és görög választások legfőbb hozadéka. Görögországban patthelyzet látszik kialakulni, mert a hitelcsomag melletti pártok egyedül nem lesznek képesek kormányt alakítani.

Az Angela Merkel nevével fémjelzett, kőkemény megszorításokon alapuló stabilizációs gazdaságpolitika bukásaként értékelik elemzők a hétvégi választások eredményét.

Az Európai Bizottság egykori alelnöke szerint eljött az idő, hogy Európa változtasson az eddig követett válságkezelési stratégián, és a fiskális paktum mellett a növekedés elősegítésére is fókuszáljon.

Ezzel párhuzamosan Görögországban is azért erősödhettek meg az EU- és IMF-ellenes erők – figyelmeztetnek szakértők –, mert a nemzetközi szervezetek által a hitelcsomag fejében diktált megszorítások messze túllépték a társadalom fájdalomküszöbét. A folyamatos nyugdíj- és bércsökkentések tömegeket taszítottak mélyszegénységbe, amelyek így olyan pártokra szavaztak, amelyek azt ígérték: szakítanak ezzel a politikával.

 

A megszorítások miatt feneketlen válságtól félhetünk?

2012. 5. 8. 12:56 - Szerző: Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/a-megszoritasok-miatt-feneketlen-valsagtol-felhetunk-374652

Egyre többen beszélnek túlzott megszorításokról Európában, és felerősödtek a növekedéspárti hangok.

Európa túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a megszorításokra, a növekedés rovására – mondta el Charles Dallara, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) vezére a CNBC-nek. Ez súlyosbította a helyzetet például Görögországban.

 

Valahogyan átevickél a válságon az euró

MTI|2012. 05. 03., 19:56 - http://www.origo.hu/gazdasag/20120503-a-fitch-szerint-nem-esik-szet-az-eurozona.html

Az elemzés alapesetben azzal számol, hogy az euróövezet "valahogy átevickél" a válságon, mivel az ismétlődő piaci stresszek hatására a gazdaságpolitikai döntéshozók valószínűleg további válságmegoldó lépéseket tesznek majd. A Fitch szerint e lépések között lesz várhatóan a nemzeti költségvetések önállóságának csökkentése, valamint az euróövezeti szintű pénzügyi felügyeleti és beavatkozási mechanizmusok erősítése.

A teljes felbomlást vázoló, a Fitch által valószínűtlennek nevezett forgatókönyv - amelyben a 17 tagállam mindegyike újból saját valutát honosítana meg - az euróövezeti bankrendszer zömének globális következményekkel járó összeomlásával számol. E forgatókönyv alapján a piacok, a hitelforrások és a nemzetközi tőkeáramlások befagynának, az európai fizetési rendszer és a kereskedelem összeomlana, és ebben a környezetben egész Európa - sőt valószínűleg a világgazdaság egésze - depresszióba süllyedne.

 

Berlinnel gyűlhet meg a baja a megszorítást kerülő kormányoknak

2012. 5. 7. 09:15 - Szerző: MTI Eco

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/berlinnel-gyulhet-meg-a-baja-a-megszoritast-kerulo-kormanyoknak-374516

A további költségvetési megszorításokat ellenző politikusok térnyerése zajlik szerte Európában, ami rövid távon jót tehet a valutauniós növekedési kilátásoknak, ám veszélyes fordulatot is eredményezhet az euróövezeti adósságválságban

A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint mindemellett a megszorításokkal szembeni erősödő ellenállás miatt a "lázadó" országok összeütközésbe kerülhetnek Németországgal, és ez tovább gyengítheti Németország "máris lanyhuló" készségét az eladósodott valutauniós országok további támogatására. A ház európai főközgazdásza szerint ráadásul a franciaországi és hollandiai fejleményekből következtethetően már nem csupán néhány kis perifériális eurógazdaság vonakodik a költségvetési fegyelem betartásától, és az, hogy már a központi eurógazdaságokban is erősödik az ellenállás a szigorral szemben, növeli az euróövezet "nagyobb méretű" felbomlásának veszélyét.

 

"Nincs más választási lehetőség" - az EIB egyik alelnöke a fiskális paktumról

2012. május 07., hétfő, 22:10 - Szerző: MTI

http://hvg.hu/gazdasag/20120507_eib_fiskalis_paktum

Az uniós fiskális paktum jelenlegi formája mellett foglalt állást Wilhelm Molterer, az Európai Befektetési Bank (EIB) egyik alelnöke hétfőn egy bécsi előadásában.

A paktum szerint az euróövezeti országok vállalják, hogy államháztartásuk szerkezeti hiányát a bruttó hazai termékhez (GDP) képest legfeljebb 0,5 százalékon tartják. Emellett automatikus kiigazítási mechanizmus életbe léptetését helyezi kilátásba arra az esetre, ha a középtávú célkitűzéstől jelentősen eltérnek a tagállamok. A szerződés tartalmazza a belső államadósság féken tartásának kötelességét is. A vállalások betartásának ellenőrzésében, illetve a szerződéstől eltérő aláírók szankcionálásában a korábbinál nagyobb szerephez jut az Európai Bíróság.

A szerződéshez nem csatlakozott Nagy-Britannia és Csehország, a megválasztott új francia elnök, Francois Holland pedig korábban jelezte, hogy tárgyalni akar a paktum módosításáról.

 

Andor László az összeomlás kockázatáról beszélt

2012. 5. 4. 11:53 - Szerző: Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/andor-laszlo-az-osszeomlas-kockazatarol-beszelt-374417

Most a fellendülés állandósulása helyett ugye visszacsúsztunk egy recesszióba, a legtöbb uniós országban most ebben a félévben recesszió van. És ez azzal is jár, hogy a munkanélküliség is nő, különösképpen az eurózónán belül” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy részben már elkezdődtek a zavargások. „Két folyamat determinálja ezt, az egyik a nagyon magas munkanélküliség, amiről beszéltünk, a másik pedig a fiskális konszolidáció, ami azt jelenti, hogy szinte minden országnak a deficit csökkentésére kell törekednie, ami a kiadások csökkentése révén a szociális szolgáltatásokat, a szociális juttatásokat mindenképpen egy kényszerhelyzetbe hozza. Sok esetben lefaragja” – mutatott rá.

Tehát a kettő együtt teremt sok esetben szociális válsághelyzeteket, amely szociális összeomlás kockázatát hordozza.

 

Nyugdíjcsökkentést kérhet az IMF

2012. 5. 4. 05:00 - Szerző: Wéber Balázs

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/nyugdijcsokkentest-kerhet-az-imf-374326

… a költségvetési egyensúly helyreállítását szolgáló rövidtávú intézkedések – én ide sorolom a tranzakciós adót is – nem nyugtatják meg a befektetőket. Ehelyett rendszerszintű átalakításra van szükség, amelyek hatása hosszú távra szól. Ide tartozik például a nyugdíjkorhatár emelése, a közszféra további lefaragása és más megszorítások – a piacok ezeket szeretnék látni.

Igen, a piacok képesek megszorító intézkedésekre, reformokra kényszeríteni egyes kormányokat. Manapság ha nem vagy elég versenyképes, ha túl magasak a béreid, ha túl drága a nyugdíjrendszered, ha túl nagy az állami szférád, akkor a végén megölnek a globális darwinista játszmában. Lehet, hogy rövidtávon nyersz valamit az extra adókkal, hosszú távon viszont elszigeteled magad, és veszíteni fogsz. A magyar kormány az elmúlt két évben kockázatos játékba ment bele, a szakadék szélén táncolt.

 

Demján: Vészhelyzet van

Index 2012. május 8., kedd 07:39

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/08/demjan_veszhelyzet_van/

"Kilenc éve azt mondtam egy interjúban, hogy vészhelyzetben van a magyar gazdaság, és lassan mi leszünk a régió legszegényebb országa. Mára igazam lett, most már igazán vészhelyzet van. Vészhelyzetben pedig meg kell találni a kilábalási stratégiát"

A rendezvényen közölték, a Vosz-Besz Zrt. együttműködési megállapodást írt alá legelső partnereivel, az MVM Partner Zrt.-vel, a Vodafone Magyarország Zrt.-vel, a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft.-vel, a Shell Hungary Zrt.-vel és a Gablini Cégcsoporttal.

Számításaik szerint összesen havi 30-170 ezer forintot takaríthat meg az a kisvállalkozás, amely csatlakozik a beszerzési rendszerhez. Az áramon maximum 50 ezer, a telefonon, a biztosításon, az üzemanyagon pedig 30-30 ezer forinttal csökkenhetnek a költségek.

 

Orbán: azt várom, hogy a gazdaságpolitikánk Európában is polgárjogot nyerjen

2012. 5. 7. 13:00 - Szerző: MTI

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/orban-azt-varom-hogy-a-gazdasagpolitikank-europaban-is-polgarjogot-nyerjen-374541

A mostani európai választások eredménye Orbán Viktor szerint világosan mutatja: az európai politika nem korlátozódhat arra, hogy a válsággal szemben csak a pénzügyi fegyelemről legyen szó.

 

Orbán: újabb és újabb csomagok kellenek - videó

2012. 5. 7. 16:48 - Szerző: Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/kozelet/politika/orban-ujabb-es-ujabb-csomagok-kellenek-video-374565

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában leszögezte: a kormány sajnos nem mondhat le az évközi adómódosítások - "egyébként legkevésbé sem kívánatos" - gyakorlatától, mivel egyetlen európai ország sincs abban a helyzetben, hogy erről lemondjon a jelenlegi gazdasági helyzetben.

 

Tüntetést szervez az MSZP és a Fidesz székházához a Jobbik

2012.05.04  - Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke

http://www.jobbik.hu/rovatok/k%C3%B6zlem%C3%A9ny/t%C3%BCntet%C3%A9st_szervez_az_mszp_%C3%A9s_a_fidesz_sz%C3%A9kh%C3%A1z%C3%A1hoz_a_jobbik

Vonulásos tüntetést tart a Jobbik a Széll Kálmán Terv 2.0-nak nevezett, brutális megszorítások ellen május 12-én, szombaton 15 órától Budapesten. A nagyszabású demonstráció az MSZP székházától (Jókai u. 6., az Oktogon közelében) indul, a menet célállomása pedig a Fidesz székháza (Lendvay utca 28., a Hősök terénél), így fejezve ki a megszorítások kormányokon átnyúló folytonosságát, melyet az EU és az IMF nyomására hajtanak végre a helytartók.

minden egyes magyar állampolgárnak, csecsemőtől az aggastyánig legalább 60 000 forintjába kerülhet 2013-ban.

 

Megelőző csapással fenyegeti Moszkva Washingtont

MTI|[origo]|2012. 05. 03., 22:18 - http://www.origo.hu/nagyvilag/20120503-megelozo-csapassal-fenyegeti-moszkva-washingtont.html

Az Egyesült Államok még George W. Bush elnöksége idején döntött a saját maga és NATO-szövetségesei védelmét szolgáló rakétapajzs kiépítéséről, a Kelet- és Délkelet-Európába telepíteni szándékozott eszközök elsődleges célja azonban nem az orosz, hanem az iráni fenyegetés elhárítása lett volna.

Moszkva azonban nem ért egyet ezzel az érveléssel, és attól tart, hogy a rendszer elég erős lesz ahhoz, hogy Oroszország nukleáris elrettentő képességét aláássa.

Orosz részről ezért korábban azt javasolták, hogy üzemeltessék a NATO-val közösen a rendszert, ezt azonban Washington és a NATO elutasította.

 

Lázár: a kormány megvédi a zsidó közösségeket - Forrás: MTI 2012. május 04. péntek 19:21 -  http://www.hirado.hu/Hirek/2012/05/04/16/Lazar_a_kormany_megvedi_a_zsido_kozossegeket.aspx

 „… minden, a magyarországi zsidó közösséget ért támadást a leghatározottabban visszautasítunk. Kompromisszum és kímélet nélkül lépünk föl az ilyen társadalmi törekvésekkel szemben" - mondta Lázár János.

A nagykövet elmondta, a zsidó közösség a magyar társadalom fontos része, nem etnikai csoportként kell kezelni őket, "ugyanúgy magyarok, mint bárki más, csupán a vallásuk különbözik".