Már Matolcsy is beismeri az EU-sarcot

 

Azért indítom ebben a formában a hírlevelet, hogy a napi események alapján bizonyítsam, csak hagyományainkra épülő következetes munkával vethessük le magunkról a birodalom szenvedhetetlen igáját.

Szeretném - de ha ez nem válik valóra, akkor sem leszek öngyilkos -, szóval szeretném, ha egyszer s mindenkorra levetnék magukról a Halász-fóbiát azok, akik soha nem nyíltan, szemtől szembe, hanem tudatosan kerülve az érvütköztetést, dobáltak rám sarat, személyemmel szemben ellenérzést keltve igyekeztek elérni, hogy az emberek számára maradjon ismeretlen a Szent Korona Értékrend tisztasága.

Azokat, akik „idegbajt kapnak nevem hallatán is” (idézet Kovács János, a Nemzeti Hírháló mindenesének leveléből) arra kérem, gondolják át ismét, de már végérvényesen azokat a dolgokat, amelyekben nem voltam hajlandó – különösen érvek nélkül – elfogadni álláspontjukat.

Gondolják át, hogy a zsidókeresztény Szent Korona Tant el lehet-e fogadni a Magyar Jövő alapjaként?

Gondolják át, hogy a liberális-kapitalista gazdasági dogmát lehet-e követni?

Gondolják át, hogy az idegenek részvételét meg lehet-e engedni a hatalomgyakorlásban?

Gondolják át, hogy embertől, vagy a Teremtőtől származó iránymutatás-e az Alkotmány? (Ha szabad kérnem, induljanak ki a szó magyar nyelv szerinti értelmezéséből.)

Gondolják át, hogy a törvényhozás a mindennapi élet alulról felépülő szabályozása, vagy a társadalmi megosztottságon alapuló csoportérdek lebontása?

Gondolják át, hogy a következmények elleni – gumicsont rágással energiát emésztő – hőbörgés hozott-e eredményt?

 

Ezeket átgondolva - ha egy mákszemnyi tisztesség maradt bennük – el kell hallgatniuk és csendben megszemlélni a köpönyeget, hogy kifordítható-e.

 

Miért kezdtem ilyen durván ez a levelet?

Nagyon egyszerű. Vágjunk bele a tartalmi részbe és már az első idézet nyilvánvalóvá teszi kemény hangütésem okát[1]

 

 

________________________

 

Nem lehetne jobb ajánlója a végleges formában most induló Nemzetiegység hírlevélnek, mint Matolcsy György tegnap megjelent írása, amiben nyilvánossá teszi azt, ami miatt engem gyakorlatilag kitiltottak a médiából.

Nevezetesen arról van szó, hogy 2003-ban készítetett elemzésemmel (ld. https://nepszavazaseuimfnato.webnode.hu/ honlap) bizonyított állításom szerint az EU-csatlakozásunkkal Magyarország ténylegesen „nettó-befizető” lett, azaz több elvonást szenved el, mint amennyi támogatást kap, még akkor is, ha az elvonás nem közvetlenül az EU költségvetését gyarapítja. Azt, hogy mit ér a nettó befizető státusz szó szerinti értelmezése, az elmúlt évek bizonyítják. (Nettó befizetők azok a tagállamok, amelyek nagyobb összeggel járulnak hozzá az EU központi költségvetéséhez, mint amekkorát visszakapnak onnan.)

 

Mikor mondtátok ezt, nevem hallatára idegbajt kapók? He? Nem óvtatok az ilyen kijelentésektől, egyben el is határolódva tőle?

 

A Matolcsy-vallomással fény derült azok hazugságaira is, akik az EU-kilépést azért ellenzik, mert „elesnénk a támogatásoktól”. Igen, elesnénk évi 1000 milliárd forinttól, de nem vinnének el 8500 milliárdot, vagyis 7500 milliárddal több maradna itthon.

 

Nézzük meg, mit jelent ez megyénként az EU-csatlakozás előkészítéstől 2010-ig:

 

Megye

EU-sarc 2010-ig (mFt)

Baranya

1 691 527

Bács-Kiskun

1 924 314

Békés

1 418 911

Borsod-Abaúj-Zemplén

2 682 018

Budapest

5 030 705

Csongrád

1 820 888

Fejér

1 838 854

Győr-Moson-Sopron

1 929 284

Hajdú-Bihar

2 328 804

Heves

1 339 956

Jász-Nagykun-Szolnok

1 681 215

Komárom-Esztergom

1 344 159

Nógrád

881 606

Pest

5 291 262

Somogy

1 377 359

Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 411 111

Tolna

1 005 223

Vas

1 115 851

Veszprém

1 543 681

Zala

1 241 593

Összes

39 898 322

 

 

 

És most nézzük az elemzés 2012-re vonatkozó adatát:

 

Várható teljes államháztartást érintő veszteség 2012-ben

(mFt)

 

2012-es költségvetés EU kiadás-bevételeinek egyenlege *

704 275,1

Hozzájárulás az EU költségvetéséhez **

264 336,6

Tőkekivitel***

6 233 954,8

Kiadások és bevételek egyenlege:

7 697 292,3

 

* Az EU-tagság hatása a 2012-es költségvetésre (a költségvetés EU-val kapcsolatos tételei) - („T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről” c. törvényjavaslat kiemelések az 1. sz. mellékletből. Cím: https://www.parlament.hu/irom39/04365/04365.pdf)

 

** A 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban megjelenő és az azon kívüli EU transzferek („T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről” c. törvényjavaslat „Az indoklás mellékelte – Az Európai Unióval kapcsolatos adatok”. Cím: https://www.parlament.hu/irom39/04365/04365.pdf)

 

https://nemzetiegyseg.com/Elsofokozat.pdf

(Teljes anyag a Szent Korona Értékrend Első Fokozat munkaanyagának 198-286. oldalán)

 

Hát nem érdekes?

 

Szinte teljesen azonos Matolcsy következtetésével!

 

Hírlevelemben az idézetekhez két megjegyzést teszek: egyik bemutatja a birodalom három szervezete alapszerződésében lévő cél megszegését, a másik pedig bemutatja azt a megoldást, ami a Szent Korona Értékrendben szerepel az eseményhez kapcsolódva.

 

1. Az EU szerződésszegése:

- a külföldre eladott belföldi monopóliumok által kivitt 3000 milliárd,

- felesleges bürokráciára költött 2000 milliárd és

- az állami pazarlással elvesztett 600 milliárd

oka a Lisszaboni Szerződés 26. cikk (3) bekezdésben meghatározott négy liberális alapelv közül a tőke szabad áramlása, amivel megsérti a 3. cikk (1) bekezdés „népek jólétének előmozdítása”-ként meghatározott célját.

 

2. Az IMF szerződésszegése:

- az államadósságra fizetett túl magas kamaton az ország legalább 500 milliárd, 

- a túlzottan magas valutatartalék következményeként 100 milliárd

oka az IMF alapokmány V. cikkében (Az Alap műveletei és ügylete) és VI. cikkében (Tőkeátutalások) meghatározott tőkeszolgáltatás feltétele, amivel megsérti az I. cikk (Célkitűzések) d./ és e./ pontjaiban meghatározott célokat: a mérlegzavar kiküszöbölését és az egyensúlyhiány felszámolását.

 

3. Az EU és az IMF együttes szerződésszegése:

- az adókikerüléssel elvesztett 2000 milliárd oka

= EU-nál a LSZ II. rész 106. cikkében a multinacionális cégekre megfogalmazott jogfelettiség és

= IMF-nél az alapokmány IX. cikkében (Jogállás, mentességek és kiváltságok) kikötött jogfelettiséggel,

- a magas munkanélküliség miatti 200 milliárd oka

= EU-nál a Lisszaboni Szerződés 26. cikk (3) bekezdésben meghatározott négy liberális alapelv közül az áru és a szolgáltatás szabad áramlása,

= IMF-nél azonos a 2. ponttal.

Azok a szerződésszegések, amelyek a fenti okok következményei, megsértik

= az EU-nál a 3. cikk (3) bekezdés „kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, árstabilitás és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottság és társadalmi haladás”-ként valamint

= az IMF-nél az I. cikk (Célkitűzések) (a./) bekezdésa foglalkoztatottság és a reáljövedelem magas szintjének előmozdítása”-ként 

kitűzött céljait.

 

Azt, hogy a magyar értékek idegen érdeket szolgáljanak, (akár úgy is, hogy az itthon teremtett javak ellenértékét külföldre vigyék) a Szabadság Alkotmánya tiltja[ii]

 

________________________

 

Nagyon fontos látni, hogy a szerződésszegésekre hogyan reagál a magyar Helytartóság, azaz a Kormány. Két megoldása volt: meglépi azt, ami a megoldást jelenti, vagyis bejelenti kiválását  a birodalom mindhárom szervezetéből, ezzel megmutatja Európának a helyes utat, vagy alázatos szolgaként fokozza Magyarország kiszolgáltatottságát.

A Kormány ez utóbbit választotta.

Természetesen az „ellenzéki” pártok is ugyanezt tették volna, hiszen mindannyian – különböző formában – a liberális diktatúra „bűvkörében” vannak, kivéve talán a Jobbikot, aminek mai megemlékezésén többen is kiemelték az EU-ból kilépés fontosságát, valamint Európai Szövetséget az EU helyett. Nem lehet szó nélkül hagyni viszont, hogy az IMF-ből és a NATO-ból kilépést meg sem említették.

 

Itt kell felhívnom a figyelmet az Európai népi kezdeményezésre, amelyet április elsejétől lehet érvényesíteni. Erre is elkezdtük a felkészülést a https://referendumeunoekyes.webnode.hu/ honlapon és a https://www.facebook.com/pages/Referendumeunoekyes/286985511372494 Facebook oldalon.

 

Tehát nézzük, hogyan készült a kormány a kohéziós alap megtartása érdekében[iii]. (Ma már tudjuk, hogy ez nem volt elég.)

 

A további hírek[iv] bizonyítják, hogy az EU és az IMF tevékenysége folyamatos szerződésszegést jelent. Minden hírrel kapcsolatban megtalálhatjuk ennek bizonyítékait, az alapszerződések elemzésével.  

 

A NATO minden tette szerződésszegés.

 

Az Észak-atlanti Szerződés nem teljesítette Magyarországgal szemben, a Szerződés 1. cikkében (Célkitűzések) megfogalmazott céljait:

 

a./  Cél: A nemzetközi viszályokat, amibe belekerülnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.

      Tény: olyan nemzetközi viszályokba kerül bele a NATO, amelyet önmaga kezdeményezett, hamis, valótlan okokra (ld. Irak, Afganisztán) hivatkozva „megelőző” intézkedésként, a demokrácia védelmére hivatkozva. Miután az ok hamis, a beavatkozás igazságtalanok, antidemokratikusak, és nem a nemzetközi békét, hanem a nemzetközi feszültség növekedését szolgálják, biztonságpolitikai veszélyhelyzetet teremtve a tagországokban.

 

b./  Cél: nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármilyen módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától.

      Tény:        Az erőszakkal való fenyegetés most Iránnal szemben jelentkezik, ismét bizonyítatlan okra hivatkozva. Különösen veszélyes a NATO alapító tagállama, az USA és Izrael szoros kapcsolata („legfontosabb szövetséges” – Obama) a jelenlegi helyzetben, amikor „Már nem az a kérdés, hogy lesznek-e izraeli légi csapások Irán ellen, hanem az, hogy mikor.” (Le Figaro – MTI)

 

A nemzetközi közvélemény egyre kritikusabb a „terrorizmus” kifejezés alkalmazásával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a NATO tevékenysége valósítja meg a klasszikus értelmezést, mi szerint a terrorizmus „politikai vagy gazdasági hatalom megszerzése és megtartása érdekében alkalmazott erőszak”, és ez alapján a NATO által terroristáknak bélyegzettek önvédelmi harcot folytatnak.

 

És most nézzük a szerződésszegés bizonyítékait a legújabb hírek alapján:[v]

 

A Szent Korona Értékrend szerinti Alaptörvény a következő rendelkezésével teszi lehetetlenné, hogy Magyarország terrorista birodalom tagja legyen:[vi]

 

___________________

 

A fentiek alapján cáfolhatatlan:

 

1. A birodalom mindhárom szervezete szerződésszegést követ el.

2. A szerződésszegés következményeit az ok – vagyis tagsági viszonyunk – megszüntetésével lehet felszámolni.

3. Minden európai ország ugyanolyan veszélyhelyzetben van, mint Hazánk.

 

Következtetés:

 

1. Ki kell lépni az EU-ból, az IMF-ból és a NATO-ból. Ehhez a szervezetek alapszabályai lehetőséget adnak, a népszavazás-kezdeményezés megtörtént.

2. El kell indítani az EU Európai Konföderációvá átalakulását, népi kezdeményezéssel, amelyet Lisszaboni Szerződés lehetővé tesz. A népi kezdeményezést előkészítettük.

 


[1] Matolcsy 8.500 milliárd elveszett forintról beszél

MTI 2012. március 14.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8.500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban a héten megjelent cikkében hangsúlyozza: "be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból".

A nemzetgazdasági miniszter a cikkében arra kérdésre keresi a választ, hogy "hol ömlik ki a pénz"?

A miniszter szerint ebben a legnagyobb tételt a külföldre eladott belföldi monopóliumok jelentik, így évi "3000 milliárdunk megy ki láthatóan és láthatatlanul". A miniszter megemlíti a felsorolásában a felesleges bürokráciát, ami 2000 milliárd forintot jelent, az adókikerülés pedig 2000 milliárd, az állami pazarlás pedig további 600 milliárd forintos kiáramlást okoz. Véleménye szerint az államadósságra fizetett túl magas kamaton az ország legalább 500 milliárd forintot veszít, a magas munkanélküliségen pedig közel 200 milliárd forintot. "A túlzottan magas valutatartalék tartásán: 100 milliárdunk" - megy el, míg az állami korrupción egy "másik százast" veszít el az ország - sorolja fel a cikkében Matolcsy György.

https://nol.hu/gazdasag/matolcsy_8_500_milliard_elveszett_forintrol_beszel

 

[ii] 4. §

 

(1)        Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.

 

(2)        Magyar érték minden olyan – (3) bekezdés szerinti - tevékenység eredménye, amelyet

a./     magyar lelki-, szellemi vagy anyagi tulajdonnal,

b./     Magyarország területén,

c./     a Szent Korona tagja, vagy a Szent Korona vendége, illetve azok közreműködése

hozott létre, illetve szolgáltatott.

 

(3)        Csak olyan tevékenység végezhető, amely

a./     eredménye (termék vagy szolgáltatás),

b./     a tevékenység végzéséhez használt eszközök működése,

c./     a tevékenység végzése során keletkezett hulladék

nem károsítja és/vagy veszélyezteti az ember lelki-, szellemi- és testi egészségét, valamint a természetes környezetet.

 

[iii] Orbánék döntöttek: rendkívüli megszorítás jön

2012. február 21., kedd, 18:57

Máris kiigazítják a költségvetést, tovább szorítják a gyógyszerkasszát, megvágják a BKV támogatását, csúszik az e-útdíj - írja a keddi Magyar Közlöny. Varga Mihály élet-halál ura lett, már ami a költségvetési felügyeletet illeti. Legalábbis ez olvasható ki a vonatkozó kormányhatározatból.

Orbán Viktor máris a költségvetés kiigazítására utasította Matolcsy Györgyöt – derül ki a legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben tagadta, hogy rendkívüli megszorításokat vezetnének be, mégis azt mondta, hogy további intézkedések kellenek a hiánycél megtartásához.

https://hvg.hu/gazdasag/20120221_ujabb_megszoritas_gyogyszerkassza

 

[iv] EU

 

Mit lép az MNB?

F. K.

2012.03.14. - 11:27

Csaknem hat százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak februárban, ami jóval magasabb a vártnál. Lesz-e ebből jegybanki kamatemelés?

Februárban a vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos volt éves szinten a magyarországi infláció. „A fogyasztói árak emelkedésének januári megugrását (5,5 százalék) követően februárban ismét jelentős drágulás történt, főként az energiaárak és az élelmiszerárak emelkedése miatt. Az elmúlt hónapban a forint erősödésének köszönhetően az üzemanyagárak emelkedése még nem növelte az inflációt, de azóta - a továbbra is feszült nemzetközi helyzet következtében - az üzemanyagárak tovább emelkedtek"- mondja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Hamarosan újabb történelmi rekordot dönt a benzin ára, ez pedig a továbbiakban is magas szinten tarthatja az inflációt.

https://hetivalasz.hu/itthon/rekord-johet-46746

 

A Moody's szerint "negatív" hazánknak az IMF-tárgyalások késése

2012. március 12., hétfő, 11:16 

Szerző: MTI

Magyarország szempontjából "negatív" hatásúnak nevezte az IMF/EU-tárgyalások késedelmét hétfői értékelésében a Moody's Investors Service.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportjának illetékes alelnöke és térségi elemzője, Alpona Banerji a cég által befektetők számára Londonban összeállított heti globális áttekintésben úgy fogalmazott, hogy a "Magyarország és az Európai Bizottság közötti elhúzódó, immár harmadik hónapja tartó patthelyzet" késlelteti a tárgyalások megkezdését "az igencsak szükséges" IMF/EU-támogatási csomagról, és ez adósmegítélési szempontból "negatív".

Néhány héten belül ez a második hasonló állásfoglalás a Moody's részéről. A cég - amely befektetési szint alatti, "Ba1"-es osztályzattal és leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással tartja nyilván a magyar államadósságot - február végén az uniós kohéziós juttatások részleges felfüggesztésének kilátásba helyezését minősítette ugyancsak negatívnak Magyarország, mint szuverén adós szempontjából.

https://hvg.hu/gazdasag/20120312_moodys_eu_imf

 

Döntött az EU: felfüggesztik az uniós támogatásokat

2012. március 13., kedd, 15:55

Szerző: hvg.hu

Döntöttek az uniós pénzügyminiszterek: jövő évtől felfüggesztik hazánk kohéziós támogatásának közel egyharmadát. Ezt viszont júniusban hatályon kívül helyezhetik, ha az Orbán-kormány teljesíti az Európai Bizottság elvárásait.

Az EB azt várja el, hogy a kormány fenntartható hiánycsökkentő lépéseket tegyen, ugyanis Magyarország 2004 óta egyszer sem teljesítette a túlzotthiány-eljárásban tett brüsszeli ajánlásokat és a költségvetési hiány jövőre is meghaladja az uniós 3 százalékos küszöbértéket. Az EB legfrisebb számításai szerint idén 3, 2013-ban viszont akár 3,6 százalékos is lehet a magyar költségvetési hiány a GDP-hez mérten, vagyis közel 200 milliárd forintos lyukat kellene jövőre betömnie a kormánynak. Amennyiben az Orbán-kormány nem hozza egyensúlyba a költségvetést, Magyarország lesz az első állam az unió történetében, amelyet az eurózónán kívüli tagállamokra vonatkozó túlzottdeficit-eljárás szankciói szerint a kohéziós kötelezettségvállalások befagyasztásával büntetnek meg.

https://hvg.hu/gazdasag/20120313_ecofin_kohezios_deficit

 

"Irgalmatlan Magyarországgal az EU" - rólunk cikkeztek a külföldi lapok

2012. március 14., szerda, 14:

Szerző: MTI

Rzeczpospolita hangsúlyozta, hogy a túlzottdeficit-eljárásban az unió "irgalmatlan Magyarországgal szemben". A megszólaltatott szakértő szerint Madrid szorosan együttműködik az EB-vel a deficit ügyében, "míg Magyarország Brüsszel sürgetésére EU-ellenes retorikával" válaszolt. A Dziennik Gazeta Prawna szerint "folyamatosan degenerálódnak" azok a közösségi intézmények, amelyek a tagországok egyenrangú kezelését hivatottak garantálni. Szerinte ezt bizonyítja például az EU radikális álláspontja Magyarország túlzott deficitjének ügyében.

….

A 2012-es magyar alaptörvény "nem igazán a nép törvénye", hanem a kormánypárté, amelyet a voksok 52,73 százalékával választottak meg, ám ez a választási törvény bonyolultsága révén kétharmados "kritikus tömeggé" állt össze - írta a The Guardian baloldali brit napilap internetes kommentárjában. Catherine Dupré, az exeteri egyetem jogtudományi előadója szerint az új alkotmány elfogadása a választási programban sem szerepelt, a nyilvános konzultációt és vitát a lehetséges minimumra korlátozták "azon pár hét alatt, amíg a folyamat tartott", és nem volt népszavazás sem.

https://hvg.hu/vilag/20120314_kulfoldi_lapok_marcius_15

 

Londonban már nyári IMF-megállapodással számolnak

MTI

2012. március 11., vasárnap 19:43

Elemzők tavasz helyett most már nyárra várják, hogy meglegyen a megállapodás Magyarország IMF/EU-hitelprogramjáról. Szerintük kevés hozadéka lenne, ha Magyarország otthagyná a tárgyalóasztalt, az euró forintárfolyamának legutóbbi megugrása is arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen értékes lehet egy védőháló.

A Barclays Capital közgazdászai a következő hónapokra 290-305 forint/eurós árfolyamsávot valószínűsítettek elemzésükben.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik a minap Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról Londonban ismertetett beszámolójukban úgy ítélték meg, hogy "Magyarország halad ugyan az előfeltételekről szóló tárgyalásokkal, de lassan".

A cég londoni elemzői úgy vélekedtek, hogy ez az előkészítő szakasz még egy további hónapot vehet igénybe, és a programról szóló hivatalos tárgyalások ezután kezdődhetnek.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni stábja szerint "a felmerült nézeteltérések egyike sem áthághatatlan, ugyanakkor a vitás kérdések egyike sem tűnik gyorsan megoldhatónak".

https://index.hu/gazdasag/2012/03/11/londonban_mar_nyari_imf-megallapodassal_szamolnak/

 

IMF

 

Fukarkodna az IMF: kevesebb pénzt adna a második mentőcsomagra

Forrás: MTI | 2012. március 11. vasárnap 13:36 |

Lagarde azt javasolja, hogy arányában 6,5 százalékkal kevesebb pénzt álljon a Valutaalap, mint az előző csomag esetében.

Az IMF igazgató tanácsa egyre inkább kockázatosnak tartja a Görögországnak való kitettséget, és nem akarja veszélybe sodorni az IMF saját pénzügyi alapjait.

https://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/11/13/Fukarkodna_az_IMF_kevesebb_penzt_adna_a_masodik.aspx

 

Újabb európai leminősítés jön a tegnap esti bejelentés nyomán?

Negatívra rontotta a brit „AAA” kilátását a Fitch

Heti Válasz Online - MTI

2012.03.15. - 07:42

Leminősítés távlati lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia lehetséges legjobb, „AAA” hosszú távú államadós-besorolásának kilátását szerda este a Fitch Ratings, a magas strukturális államháztartási deficitre hivatkozva.

https://hetivalasz.hu/uzlet/ket-evig-nem-varhato-a-szigetorszag-felminositese-46824/

 

Sikertelen a német megszorító csomag

MTI

2012. március 11., vasárnap 17:57

A Der Spiegel német hírmagazin a berlini DIW gazdaságkutató intézet számításaira hivatkozva vasárnapi számában azt írta, hogy a 2011-es költségvetésben megtakarítani tervezett 11,2 milliárd euró helyett csupán 4,7 milliárd eurós kiadáscsökkentést sikerült elérni. Ez azt jelenti, hogy a terv 42 százalékban teljesült.

Az idén sem sokkal jobb a helyzet, az előirányzott 19,1 milliárd eurós megszorítás több mint 50 százalékát tekintve még nincsen elképzelés arról, hogy hol lehetne faragni a költségekből – írta a hamburgi lap, hozzátéve, hogy Berlin számára kínos az elmaradás a tervtől, mindenekelőtt azért, mert a március elején elfogadott fiskális paktum éppen német mintára írja elő az euróövezeti tagállamoknak az alkotmányos adósságfék intézményének bevezetését.

https://index.hu/gazdasag/2012/03/11/sikertelen_a_nemet_megszorito_csomag/

 

[v] NATO

 

16 afgánt ölt az amerikai ámokfutó, megtorlások sorozatától tartanak

2012.03.12. 06:20

Barack Obama amerikai elnök vasárnap telefonon fejezte ki részvétét afgán kollégájának, Hamid Karzainak és az afgán népnek amiatt, hogy jelentések szerint egy amerikai katona afgán civileket lőtt le Dél-Afganisztánban, aminek következtében megtorlások sorozatától lehet tartani, s valószínűleg tovább romlik a két ország amúgy is feszült viszonya.

Karzai korábban "ártatlan civilek szándékos meggyilkolásának" minősítette a "megbocsáthatatlan" esetet és magyarázatot követelt Washingtontól.

Elemzők szerint a Korán-égetés miatti, a vasárnapi vérfürdővel tetézett bizalmi válság veszélybe sodorta az Egyesült Államok és Afganisztán stratégiai partnerségét, amelyet a 2014 utáni időkre, vagyis a szövetséges harcoló alakulatok kivonása utáni időre kívánnak megkötni.

https://atv.hu/kulfold/20120312_16_afgant_olt_az_amerikai_amokfuto_megtorlasok_sorozatatol_tartanak

 

„Iránnak már öt atombombához elegendő uránizotópja van”

2012.03.09. 11:35

Barack Obama amerikai elnök ismét úgy döntött, hogy részt vesz az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokban; annak az illúziónak a rabja, hogy a szankciók nyomása alatt álló iszlamista rendszer már közel jár ahhoz, hogy észhez térjen a tárgyalóasztal mellett – írja az amerikai FrontPage Magazin (FPM) internetes portálján.

Teherán elkezdte mélyen, a hegyek alá telepíteni nukleáris létesítményeit, hogy elrejtse és védve tudja azokat. Sőt, visszautasította az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek, hogy minden helyszínt áttekintsenek. A NAÜ ezt követően komoly aggodalmának adott hangot az iráni nukleáris fegyverkezés lehetőségével kapcsolatban. Szerdán pedig NAÜ-diplomaták az AP amerikai hírügynökséggel azt közölték, hogy olyan műholdfelvételek birtokába jutottak, amelyeken teherautók és földgyaluk láthatók, amelyek minden valószínűség szerint egy kísérlet radioaktív nyomait igyekeztek eltüntetni egy iráni nukleáris létesítmény területéről.

atv.hu / FrontPage Magazine / ML

https://atv.hu/kulfold/20120309_irannak_mar_ot_atombombahoz_elegendo_uranizotopja_van

 

Izraeli lap: Netanjahu és Obama megállapodott Iránról

2012.03.08. 11:04

Az izraeli Maariv nevű napilap értesülései szerint Barack Obama amerikai elnök megegyezett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel azt iráni beavatkozásról. Obama bunkerpusztító fegyvereket ajánlott föl, amennyiben Izrael elhalasztja a csapást 2013-ra.

A Maariv értesüléseivel párhuzamosan arról számolt be a Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ISIS) szerdán, hogy Izrael vélhetően nem fog csapást mérni a teheráni atomprogram létesítményeire 2012-ben.

Jukija Amano, az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerdán úgy vélekedett, hogy Irán „fontos információkat” rejt el a nukleáris programjával kapcsolatban.

atv.hu / Arutz Sheva

https://atv.hu/kulfold/20120308_izraeli_lap_netanjahu_es_obama_megallapodott_iranrol

 

Merkel Afganisztánban: "az akarat megvan, hogy kivonuljunk"

2012. március 12., hétfő, 11:22 

Szerző: MTI

Angela Merkel német kancellár hétfőn Afganisztánban szkeptikusan nyilatkozott a nemzetközi haderő 2014-es kivonásáról.

A politikus szerint történt ugyan néhány előremutató lépés a tálibokkal való megbékélés terén, de egyelőre nem lehet azt mondani, hogy "ma kivonulhatunk innen. Ezért azt sem tudom megmondani, hogy 2013-2014-ig sikerül-e. Az akarat megvan, azt akarjuk, hogy sikerüljön, és ezen fogunk dolgozni" - hangsúlyozta a kancellár.

https://hvg.hu/vilag/20120312_merkel_afganisztan_csapatkivonas

 

Netanjahu: Hónapok kérdése lehet egy Irán elleni katonai akció

Forrás: Kossuth Rádió, Krónika | 2012. március 09. péntek 20:02 |

Amerikai útja után először szólalt meg Irán ügyében az izraeli miniszterelnök. Benjamin Netanjahu azt mondta, Izrael akár hónapokon belül megtámadhatja a perzsa államot.

Naponta jelennek meg Izraelben az Iránnal kapcsolatos tervekről szóló kiszivárgások, majd cáfolatok. Csütörtökön még arról szóltak a hírek, hogy washingtoni találkozójukon Barack Obama elnök szinte megtiltotta volna Simon Peresz izraeli államfőnek az egyre gyakrabban szóba kerülő izraeli megelőző csapást az iráni atomlétesítmények ellen – legalábbis az idei évre, az amerikai elnökválasztás végéig. Péntekre virradóra azonban Peresz azt nyilatkozta – még Amerikában –, hogy nincs semmiféle nézetkülönbség Washington és Jeruzsálem között: mindkét oldal úgy véli, hogy számolni kell minden lehetőséggel – értsd, a katonai beavatkozással is.

Peresz mellett a héten Amerikában járt az zsidó állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu is. A hazatérése után a témában tett első nyilatkozata szerint akár hónapokon belül lehetséges egy izraeli katonai akció.

https://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/09/14/Netanhaju_honapok_kerdese_lehet_egy_Iran_elleni_katonai.aspx

 

[vi] III. szakasz

Magyarország szerves egységben él a világ államaival és nemzeteivel

 

5. §

 

(1)        Magyarország elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől.

 

(2)        Magyarország nem vállal tagságot olyan államszövetségben, amelynek célja egy vagy több államban a politikai és/vagy gazdasági hatalom erőszakkal történő megszerzése.

 

(3)        Magyarország elvárja minden államtól és nemzettől, hogy vele szemben tartózkodjék függetlensége, területi épsége, politikai és gazdasági rendszere ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg erőszakkal történő fenyegetéstől.

 

6. §

 

(1)        Magyarország együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.

 

(2)        Magyarország felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.

 

(3)        Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai konföderatív államszövetség megteremtésében.